Egy kis "kocsmatörténelem" Szegeden! :-)   Zsoló

Szeged város vendéglátóhelyiről a 18. századtól kezdődően vannak írásbeli dokumentumok. Ez időben a város a régiói jelentős kereskedelmi köpontjává vált. Mint fontos tiszai átkelőhely számos átutazó, kereskedő szállt meg a város vendégfogadóiban, amelyek közül a legismertebbek a mai városháza mögötti Feketesas utcában nyíltak meg. A leghíresebb vendégfogadóról - Feketesas – elnevezett utcában több vendéglátóhely is üzemelt, amelyek közül említést érdemel a Hétfejedelem, Hétválasztó,   az Aranysas és az Aranypáva fogadó. A közelben lévő nagypiacnak köszönhetően a fogadókat a hetipiacos napokon számos tanyai ember is rendszeresen látogatta.

Az Aranyoroszlán vendéglőről és kávéházról – amely a mai Oskola utca és az egykori Tömörkény sarkán volt 1964-ben lebontották – többen is megemlékezett írásaikban. A vendéglőt Tömörkény István  nagyszülei is bérelték.
A vendégfogadók mellett jelentős szerepük volt az átutazó idegenek, vásározók ellátásában a lacikonyháknak is. A mai Széchenyi téren lévő nagypiacon és a Várnál lévő halpiacon voltak.

A borivás színhelye a városban is a kocsma volt. Ahol étellel is szolgáltak és léccel elkerített söntésük volt, csárdának nevezték.

Szegeden a sörital fogyasztásának lassú elterjedése utal, hogy a múlt század közepéig a városban mindössze egy sörcsarnok a Próféta üzemelt.

A vendéglátóipar “nagyüzemei” a leginkább német földről elterjedt vendégfogadók, melyek nagy udvaraikkal egyben kereskedelmi árusítási központok is voltak. Az 1879 előtti Szegeden három nagyobb fogadó működött, mintegy 70 szobával. A század végén 5 szállodában több, mint 200 szoba állt a vendégek rendelkezésére.

A török uralom maradványaként tekinthető a kávéházak jelenléte. Az első szegedi kávéházat 1739-ben egy belgrádi menekült, bizonyos Celenka Szávó nyitotta meg. A másodikat 1742-ben Philippi János, a harmadikat 1744-ben Benkóczy Mátyás. A 18. század végén Szeged város hites földmérőjének, közgazdájának és írójának, Vedres Istvánnak is volt kávéháza a Felső Tisza-parton. Nem maga vezette, hanem bérlője, Kisvetter Konrád.

Jó üzletnek bizonyulhatott a kávéfőzés, mert a kávésoknak sokszor kellett panaszkodniuk a tanács előtt az elszaporodó kontárok ellen.

A kávéház szó először szegedi iratban, tanácsi jegyzőkönyvben 1764-ben fordul elő. A példamondat, amelyet Bálint Sándor Szegedi szótára idéz, önmagában is tanulságos: "Azért korbácsoltatott meg, miért mentem a kávéházba."

Reizner János 1790-ből említi az Unicornis (Egyszarvú) nevű kávéházat. 1829-ből két kávéház nevét is ismerjük. A Kávéforrás a Nándor és az Oroszlán utca sarkán állott, a Fortuna nevű ismeretlen helyen. A negyvenes évekre mind a kettő elenyészett. Ekkoriban nyílt meg viszont a leghíresebb szegedi kávéház: az Aranyoroszlán.

1872-ben Szegeden – 7 kávémérő mellett – már 5 sörmérő volt. Több száz főt fogadott be a Kölcsey utcai Próféta sörcsarnok. A törökös kávézóval és a németes sörcsarnokkal szemben magyaros jellegű volt a bormérés. A bormérő saját termésű borát mérte, számuk 1872-ben 256, 1875-ben 298; ekkor már 478 pálinkamérés létezett a városban, ezek legnagyobb része hamisított, az egészségre rendkívül káros, maró anyagokból előállított, olcsó pálinkát árult. A főfoglalkozású kocsmárosok száma 1890-ben nem érte el, s a későbbiekben sem sokkal haladta meg a 200-at. A vendéglősök s szállodások száma 1890-ben 31, átlagosan 7 alkalmazottal; a kisebb korcsmák és egyéb “vendéglátó ipari üzemek” legnagyobb része azonban alkalmazott nélkül működött. A vendéglátó iparban dolgozók összlétszáma az 1890 évi 608-ról 1910 végéig 952-re növekedett.

Az ételtípusnak a társadalmi ranglétrán való felkapaszkodása másik megfogható jelzője a hazai hivatásos vendéglátásban játszott szerepe. Az étlap intézménye Magyarországon az 1800-as években jelent meg, a legkorábbi fentmaradt étlapok azonban csak az 1830-as évekből valók. Gundel Imre katalógusa szerint 1892-ig mindössze tízegynéhány étlap ismeretes.

Az étlapokat előtti időben csak szerencsés esetben tájékozódhatunk a vendéglők kínálatáról. A legelső ilyen emlék paprikásról szól Szegeden a Tükör vendéglőben, 1825-ben. Maróthy Mátyás szegedi mérnök színművében a következő sorok olvashatók:

“ … a’ Városunknál előmehet, ki tudja, ha megbetsüli magát, az urak körül dörgölődzik, ’s a’ választott kösséget borozza, pálinkázza, néha a’ Tükörnél paprikással meg is vendégeli.”

A Tükör vendéglő a Tükör utcában, a mai Belvárosban állt.

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedikocsmak.blog.hu/api/trackback/id/tr661994428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.